Mindannyian tudjuk, hogy a kutya háziállat. Van, aki abban hisz, hogy a kutya választja gazdiját. Mások meggyőződése, hogy mi választjuk ki a kutyánkat. Én abban hiszek, hogy mindez csak perspektíva kérdése, így a hangsúlyt egy fontos szóra kell helyezni: háziasított. A kutya az életünk része, hozzánk, a családunkhoz tartozik. A haverunk, a legjobb barátunk. Beragyogja gyermekeink mindennapjait és mosolyt csal a nagyi arcára. Alexandra Horowitz receptje: „Kutyát akarsz csinálni? Csak néhány alapanyagra van szükséged: farkas, ember, egy kis interakció, kölcsönös tolerancia. Ezeket alaposan összekevered, vársz, ja, azért néhány ezer évet várni kell.”
És még mire van szükség? Persze, szükséges, hogy tanítsuk őket. Várjunk csak egy apró pillanatot. De Horowitz azt állítja, hogy ez a folyamat pontosan ellentétes irányú. A kiskutya már nagyon fiatalon elkezdi az embert tanítani. Horowitz meglátása, hogy a kiskutya nem sokkal érkezése után elkezdi formálni a család szokásait. „… semmi nincs biztonságban a ház körül. A kiskutya gyorsan megtanítja az embert, hogy rendes legyen: hogy elrakja a cipőket és a zoknikat levétel után csaknem azonnal; hogy kivigye a szemetet, jóval azelőtt, hogy tornyosulna a lakásban; hogy ne hagyjon semmit szanaszét, ami a folyton száját tátógató, fogazó, izgatott, féktelen kiskutya szájába férhet.”
Horowitz még arra is emlékeztet minket, hogy „a kutyusunk jól ismer minket, – talán sokkal jobban, mint mi őt.” A kutyák folyamatosan figyelnek minket, megfigyelik viselkedésünket, próbálják kiismerni mi az, amit helyeslünk. És bizony felismerik a szándékainkat még akkor is, ha mi azt hisszük, hogy semmit nem mutatunk ki. Hányszor fordult már elő, hogy elgondolkodtunk, vagy hangosan ki is mondtuk szerető mosollyal az arcunkon: Honnan a fenéből tudja a kutyus??? Pontosan ez az a kérdés, és még annak a ténynek a felismerése és megértése, hogy a kutya mindig jobban tudja, indított el utamon sok évvel ezelőtt.
Gyermekként mindenféle állatom volt: kutya, macska, nyúl, teknős, mondj egy állatfajtát, valószínű, hogy nekem volt. Apu mindig mondta: „Gaby, állat idomárnak kell menned, tökéletes választás számodra.” Gondolom, nem nagyon meglepő, hogy nem fogadtam meg Apu bölcs szavait. Közgazdász lettem, számok, mutatók, határértékek, trendek, marketing és sales, PR, és egyéb üzleti dolog vettek körül. Nem tartott sokáig, hogy rájöjjek a racionális gondolkodás sokkal kevesebbet ér a megfelelő emberek nélkül. Az emberi motiváció, az ösztönzők, a cselekvés kiváltó okai került érdeklődésem középpontjába és végül társadalom kutatóvá váltam. Érdeklődésem speciális területe a vállalkozóvá válás folyamata.
Félreértés ne essék, a szakmai utam semmit nem csökkentett az állatok iránti lelkesedésemből. Az elmúlt húsz egy néhány év nem múlt el anélkül, hogy állatok lettek volna körülöttem. Külföldön dolgoztam, így a kutyáim is utaztak velem.
Akkoriban, nem volt kis feladat olyan állatorvost találni, aki tisztában volt a hobbi állatok szállításának nemzetközi szabályozásával, hogy hogyan kell az állat útlevelet kitölteni, és hogy mi az aktuális szabályozási keret a vértesztre vonatkozóan. Hányszor ragadtunk Calais-ben (Franciaország) mielőtt végül megtanultuk mi a pontos (percről percre vonatkozó) szabályozás a védelmet nyújtó intézkedések tekintetében és hogyan szükséges ezeket az intézkedéseket adminisztrálni.
A mi csodálatos Tequilánk, egy kis tacskó és Isten tudja milyen keverék, mentett kutyusunk „lányommá” vált és fiam kis testvérévé 16 éven keresztül. Legjobb barátja volt Fred, a francia masztiff, a gyengéd óriás. Kiscicáink, teknősök és halaink voltak akkoriban. Szomorú, de Tequila távozása után nem sokkal Fred is itt hagyott minket. A szívem megszakadt. Vannak, akik szerint a kutya elvesztésének feldolgozását megkönnyíti, ha új kiskutya érkezik kevés várakozás után. Velem ez nem így volt. Mindaddig amíg egy napon megláttam egy mókás külsejű, kis eszeveszett, láthatóan rendkívül intelligens kutyust egy dokumentumfilmben. Egy Parson Russell Terrier volt, és meggyőződésemmé vált, hogy az élet nem mehet tovább egy ilyen kis cukiság nélkül. És ezzel az őrületem megkezdődött. Két évembe került, hogy megtaláljam az én kis PRT kutyusomat, „Vincent a Varászló”-t, vagyis Vinnie-t. A változás meghatározó pillanata volt számomra, amikor Vinnie átlépte a küszöböt.
Vincent a Varázsló 4 hónapos
Kutyás barátok, trénerek figyelmeztettek, hogy változtatni kell a technikámon, sokkal keményebben kell eljárnom a terrierrel. Azt mondták, hogy felsőbbrendűséget, dominanciát kell mutatnom mert a terrierek általában így működnek. Azt sugallták, hogy minden, amit eddig a kutyákról tanultam szükséges, hogy megváltoztassam. Azt mondták, hogy ha nem változtatok a tréning szokásokon, akkor Vinnie hülyére fog venni, és sehova nem jutok vele. Azt is mondták, hogy a terrierek nem nagyon jönnek ki más állatokkal a ház körül, különösen nem a cicákkal. Azt mondták, lehet meg fogom bánni, hogy egy terriert vittem haza.
Nem fogadtam meg a tanácsokat. Ha valami változott, talán az, hogy tudatosabb, finomabb és sokkal megértőbb lettem a kutyák és más állatok iránt. Ahogyan Horowitz emlékeztet minket, a kutyák csinálnak az „ember által rossznak tartott dolgokat”. Csalódottak leszünk, olykor mérgesek. Kiül az arcunkra a félre nem érthető kifejezés, stresszelünk. A kutya ezt látja, érzi a ritmus változását, és természetesen a büntetésre is számít. De, ahogyan Horowitz magyarázza, azt nem tudják, hogy hibáztak. A kutya cselekvésen, a körülöttük lévő világ megtapasztalásán keresztül tanul, na persze azért minket is tesztelnek. A kutya számára ezek nagyon fontos útjai a tanulásnak. Tanulni nem más, mint tapasztalni dolgokat, tehát nem lenne helyes és korrekt sem, ha azt feltételeznénk, hogy szándékkal cselekszenek elvárásainkkal szemben. A mi feladatunk, hogy megtanítsuk nekik mit várunk el, mi az, amit „rossz”-nak és mi az, amit „jó”-nak címkézünk fel. Talán ez az egyik legfontosabb aspektus, amire mindig figyelnünk kell mielőtt egyáltalán számításba jöhet a büntetés bevetése a tanítási folyamat során.
Vincent a Varázsló elmúlt hároméves. Végtelenül hálás vagyok, hogy a gazdája lehetek és lehetőségem van gyakorolni vele a hét minden napján. Az egyik legfantasztikusabb, agilis kis kutya, akit valaha lehetőségem volt megismerni. Mindig figyel rám, mindig kész a feladatra, vidám, szerető lény.
Vinni és Én
Vinnie a cicáinkkal és teknőseinkkel békében él és már van egy kis lánytestvére is. Jazzy Molly, aki a legédesebb, kedves kis Beagle lány, legalábbis szerintem. Még kölyök kutyus, de az alkalmazkodó képessége, a tanulni vágyása kivételes.
A két muskétás: Jazzy Molly és Vincent a Varázsló
Ezt az első blogposztomat Alexandra Horowitz soraival kezdtem így a befejezés is Horowitz-tól lesz a „Kutya szerint a világ” könyvéből: „Vokalizálás, szag, testtartás, arckifejezés, mind a kommunikáció eszköze a többi kutya felé, és ha tudjuk, hogyan figyeljünk ezekre, akkor felénk is.”
Egy biztos, izgalmas út van mögöttünk és még sokkal több móka előttünk.Az állatok, a növények, és emberek szeretete. Én itt tartok az utamon. Te merre jársz?
További információért, kérjük látogasd meg Kisállat Játék Galériánkat, PinkPups Programunkat valamint Kaktusz és Szukkulens Galériánkat vagy lépj kapcsolatba velünk e-mailben: gaby@dogandcactus.com vagy telefonon: +36-30-5324550
